A kontinens múlt századának legtöbb történelmi tragédiája ma már alig értelmezhető az egységesülő Európa ifjabb nemzedékei számára. Hogyan lehetett a második világháború után a kollektív bűnösség alapján felelősségre vonni egész nemzeteket? Hogyan lehetett megbontani etnikai csoportok évszázados, olykor évezredes békés együttélését, sorsközösségét, faji alapon, az "egy állam egy nemzet" soviniszta elvét hirdetve? Hogyan történhetett az, hogy a nürnbergi perekben méltán elítélt náci tömeggyilkosságok eszközrendszerének több eleme, a deportálások, a munkatáborok, a teljes jogfosztás élő gyakorlat maradhatott Európa több államában? Az idősebb nemzedékek máig ható traumája a csehszlovák-magyar lakosságcsere tragikus eseménysora. Nekünk, a fiatalabb nemzedékek tagjainak feladata az, hogy meghallgassuk és továbbörökítsük történeteiket, melyek mára közös múltunkká szelídültek. Mert nem szabad elfelejtenünk, hogy hat évtizeddel ezelőtt, 1945 és 1948 között nemzeti hovatartozásuk alapján tízezreket fosztottak meg szülőfödjüktől, állampolgárságuktól, vagyonuktól. A Csehszlovákiábóé elűzött és kitelepített magyarok száma 120 ezer körüli, míg a jólét hamis igéretével, magyarországi szülőföldjükről Csehszlovákiába csábított szlovákok majdnem 60 ezren voltak. Feladatunk az emlékezés marad, és az, hogy túl a tragédiákon megtalájuk azt a közös, erőt és vigaszt nyújtó történetet is, amely örökre összeköt bennünket. Magyarokat és szlovákokat. Európaiakat.